Vigyázz a madárra


Ember, a világ két kezedtől sír.
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt.
A másik tudod bőven várhat rád,
A kertet építsd hát tovább,
s közben a mindent jól vigyázd.

Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül.
Őrizd meg a csendet, el se menekül.
Bajban a világ, hogyha egyszer újra messze száll.
Vigyázz a madárra, ha válladra repül.
Amerre az szíved, arra menekül.
Bajban a világ, hogyha újra messze száll.

Ember, a világból csak a sajátod érdekel.
A szükség határát ritkán hagytad el.
Tudod, azontúl szintén van világ,
Gondolhatod: ott gondolnak rád,
S értük, a mindent jól vigyázd!


Vigyázz a madárra ha kertedbe repül.
Őrizd meg a csendet, el se menekül.
Bajban a világ, hogyha újra messze száll.
Vigyázz a madárra, ha válladra repül,
Amerre az szíved, arra menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.


                                  (Demjén Ferenc)

Még többet kellene beszélni róla!

Úgy tűnik, soha nem elég az élőbeszédből és az írásokból ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk környezetünk élővilágára, így saját magunkra is.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ő maga egyedül úgysem ér el semmit. Hogy hiába dobja a szemetet a kukába, és nem pedig a bokrok közé, ha a másik ember épp az ellenkezőjét teszi.
Hiába jár dolgozni kerékpárral, ha a másik ember még a gyereket is autóval viszi az iskolába.
Hiába ültet fát a kertjébe, (már ha van neki) ha az a másik halomszámra vágatja ki az erdőket.
Fogjuk fel úgy a dolgot, hogy nem hiába! Talán éppen elszégyenli magát az az ember, aki a bokrok közé dobná a szemetet, látva, hogy te a kukába teszed, és ő is hasonlóan tesz.
Talán a szomszéd is biciklivel járna dolgozni, vagy legalább a gyereke az iskolába, ha látja, milyen egészséges vagy a kerékpározástól.
És talán aki kivágatja a rengeteg erdőt, többszörösét ülteti annak vissza (nem pedig csak annyit, amennyit muszáj), mert azt látja, te mennyire örülsz kis fád növekedésének.